Suliban kaptam egy szót - papír - ebből kellett valamit kihozni.
Ha megkérdezik tőlem mit jelent
számomra a családom, nemes egyszerűséggel azt a feleletet adom, hogy: a
mindent. Felesleges jelzők és érzések hadát használni, mert ez a kis szócska
leírja azt, amit perceken keresztül sorolhatnék.
A családom nekem a boldogságom. És
megfosztottak a boldogságomtól, kegyetlenül, haszoncélból valakik, akiknek nem
lett volna szabad. De ezek a valakik, nem csak az én szüleimet vették el, ők
nem számoltak azzal, hogy mi egy család vagyunk, nekünk is vannak érzéseink és
fáj látnunk azt, amin keresztülmennek szeretteink.
Az emberek a saját céljaik
eléréséért sok mindenre képesek, olykor megfeledkeznek a könyörületről is a
feljebbjutás érdekében. Tudom jól, hogy azokat az embereket valaki más bízta
meg a feladattal, és azt is tudom, hogy nekik, az egész emberiségnek szüksége
van ránk az élhetésük miatt. Mi azért vagyunk, hogy ők lélegezhessenek. A másik
ok, pedig az, amiért a szüleimtől is megfosztottak. Felhasználnak bennünket és
papírokat gyártanak, többfélét is, pusztítják az erdőket, őserdőket ami a
természetnek nem kedvez, de az emberek mohók és telhetetlenek.
A családom elvesztése nagyon fájt és
én is rögtön utánuk akartam menni, hiszen nincs így értelme a létezésnek. A
szomorú hangulatomat egy kisfiú változtatta meg, aki a jó idő érkeztével minden
délután meglátogatott, kis hátával a törzsemnek dőlt, mindig felsóhajtott,
felütötte mesekönyvét és hangosan olvasott. Figyeltem az elhangzott szavakra,
és a festett képekre, a szívem kis melegséggel telt meg, amikor arra gondoltam,
hogy ennek a fiúcskának adhattunk mi, fák valami kedveset és szépet.
A kisfiú idővel felcseperedett,
ahogyan én is, de berögzült olvasási rituáléját nem hagyta el, ahogy mondjuk
vékonyka hangját. A háta nagyobb területet foglalt el törzsemből, leveleimmel,
ágaimmal óvón védtem a tűző Nap sugaraitól, fölé tornyosultam és vártam, hogy
felcsendüljön mély hangja, ahogy az újabb könyvét olvassa. Kinyitotta a
könyvet, és megéreztem… megéreztem, hogy ezek a lapok, ezek a papírok az én szüleimnek
köszönhetően jöhettek létre, és bár elszomorodtam, egy kicsit mégis elégedett
voltam, hogy hasznára váltak valakinek, és ha a fiúnak, akkor bizonyára másnak
is.
Tudtam, hogy nagy valószínűséggel ez
a sors vár rám is, de most már nem féltem az elkövetkezendő évektől és a
munkásemberektől. Ha eljön az én időm, szeretném, ha egy lebilincselő történet
sorait nyomnák lapjaimra, hogy aztán elvarázsolhassak egy fiút vagy lányt,
adhassanak nekik egy olyan élményt, amit a könyv írója csak álmodni mert. Hasznára
akarok válni a világnak, így elfogadtam, hogy egyszer belőlem is papír legyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése